A Philosopher zenekarnak volt már egy demója, ami a myspace-ükön ( www.myspace.com/philosopherband ) meg is hallgatható, most egy EP-vel készülnek. Hogy mi lesz ezen és hogy egyáltalán mit is játszanak, a gitáros Pete árulja el!
- Hogy indult el a zenész pályafutásotok, minek a hatására kezdtetek el zenélni?
Mindenkinek más volt a kezdet, de azt hiszem abban megegyezünk hogy mindannyian klasszikus zenével kezdtünk, sőt basszusgitárosunk Zoli, a mai napig műveli is, igen magas szinten. Aztán jött a fordulópont, és megtalált minket a metálzene, és azt hiszem ez egy olyan szerelem, ami sose ér véget.
- Mik voltak a fontosabb állomások a Philosopher eddigi történetében?
2007 végén született meg a zenekar. Az alapítók Szücs László (dobok), és jómagam, Dénes Ádám Pete (szóló-ritmusgitár). Így ketten kezdtünk el nótákat írogatni, majd 2008 nyarára kialakult az első olyan formáció amivel már koncertezni is tudtunk. Még tavasszal rögzítettünk egy demót is, amely meghallgatható a myspace oldalunkon. Az év őszén adtunk néhány koncertet budapesti klubokban. Sajnos azonban a 2009-es év eleje ismét tagok keresésével telt. Jelenleg elmondhatjuk, hogy végre kiegészültünk két nagyszerű zenésszel, Bölöni Tamás (ritmus-szólógitár) és Hegyaljai-Boros Zoltán (basszusgitár) személyében. Az új, most készülő Ep-nket már az ő nevük (is) fémjelzi.
- Hogy születtek meg az eddigi dalok, kik a dalszerzők a csapatban?
A dalok vázát általában én (Pete) írom meg, majd utána mindenki hozzárakja a magáét. Ez már bevett dolog nálunk. Nem vagyunk a hagyományos jammelős számírás hívei. Szerintem célravezetőbb ez a metódus, de ugyanúgy megmarad mindenkinek az egyéni szabadsága a saját szólamainál.
- Van saját meghatározásotok a zenétekre? Nekem a technikás death metal jut eszembe róla.
Nos, a technikással egyet értek, a death metálban már annyira nem vagyok biztos. Nagyon klisésnek hangozhat, de nem gondolkodunk kategóriákban. Megmaradunk a metál zene keretein belül. Ha valaki általában kérdezi milyen zenét játszunk azt mondom metált. Ha jobban kérdezősködik azt mondom, kőkemény metált. Ennyi...
- Az előző felállás bemutatkozó koncertjén nekem úgy tűnt, hogy énekes nélkül is működőképes a zene. Ha meglesz az ideális jelölt, akkor is maradnak majd instrumentális számok?
Igen, ez valóban egy dilemma volt a zenekar számára, mert éreztük, hogy ezek a nóták ének nélkül is megállják a helyüket. Hazudnék, ha azt mondanám nem volt szempont a könnyebben fogyaszthatóság a közönség számára, amikor énekes keresése mellett döntöttünk. De az elsődleges ok, hogy úgy véltük hogy egy jó,
karakteres, erős énekhang még inkább tudna dobni a számokon. Ehhez persze olyan énekes kell. Egyébként igen, van egy-kettő számunk, amit meg szeretnénk tartani instrumentálisnak.
- A Myspace-oldalatokon említett EP-n a demo dalai lesznek jobb minőségben vagy új számok?
A most készülő EP-re 8 nóta fog felkerülni. Ezek tartalmazzák majd a már említett 3 demós számot. Annyit még elárulhatok hogy vendégzenészeket is felkértünk a lemezre, de hogy kiket az legyen meglepetés.
- Mik a terveitek hosszú távon (koncertezés, nagylemez)?
Természetesen koncertezés minden mennyiségben! Illetve elkezdünk kiadó után kutatni ezzel az EP-vel. Egy klipet is tervezünk forgatni a kislemez egyik dalához.
- Hol játszotok a közeljövőben?
A zenekar augusztus 28-án lesz látható-hallható a Rocktogonban, a Miserium és a Sinathrop zenekarok társaságában. A buliról bővebb infót megtudhattok a Philosopher myspace-én : www.myspace.com/philosopherband
- Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok!
Mi köszönjük a lehetőséget!
- TZ -
[2009. augusztus]