Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Utoljára 2004-ben beszélgettünk az Időgép zenekarral. Akkor az Újjászületés című lemez megjelenése volt az interjú témája. Azóta eltelt 6 év és 3 új albummal lett gazdagabb a zenekar.

2004-ben azt nyilatkoztátok, hogy ez egy baráti formáció, zenélgettek és mentek, ha hívnak valahova. Ahhoz képest, a honlapotok koncertarchívumát nézve, folyamatosan koncerteztek. Mi történt? Mi volt a fordulópont az zenekar életében?

Az, hogy hívtak egyre többet. Ez annak köszönhető egyrészt, hogy folyamatosan születtek új dalok, másrészt annak, hogy minden koncerten, minden körülmények között szívünket-lelkünket tesszük ki a közönségért. Nagyon széles a repertoárunk, és a saját dalok is sokrétűek, így mindenki talál magának kedve szerinti hangulatot.
Nagyon fontos az is, hogy a hangszerelés tudatosan olyan, hogy a közönség ugyanazt hallja élőben, mint a lemezen.

Nagyon termékeny a zenekar, és lényegében 2 évente kijöttök egy-egy újabb lemezzel. A CD eladások siralmas helyzete nem vette el a kedveteket a "fizikai" megjelenéstől?

Teljesen átláthatatlan a lemezpiac is, a jogdíjnyilvántartás is.
Ez a zenekar nem a tőzsdén, hanem színpadokon él. Nem számadatokért játszunk, hanem a közönségért.
Abból, ahány felkérést kapunk, és abból, hogy a közönség a Kárpát-medence távolabbi pontjaiban is szeret minket, és az első sorokban énekli a dalokat, úgy tűnik, valamilyen formában terjed a zenénk.
A kedvünket nem veszítjük el soha, mert alapjában maguk a dalok születése kényszerít minket a folytatásra, és nem valamiféle rentabilitás.
Ha már bennünk vannak a szövegek és a dallamok, azokat úgyis muszáj megmutatni.

Veszik-viszik a lemezeket?

Nincs adat  a kezünkben, de az ország bármely pontján nagyobb üzletekben bele lehet botlani az anyagainkba, és koncertek után is meglepően sok lemezt kell dedikálni. Nyilván ez már nem az a gazdasági környezet, ahol egy zenei anyag sikerét mercédeszben, vagy úszómedencében lehet mérni.

2004-ben még játszottatok feldolgozásokat is. Most mi a helyzet?

Olyan sok saját szerzeményünk van, hogy a műsor alapját ezek képezik. Kötelességünknek érezzük azonban egy-egy nagy példakép dalát is beilleszteni és főképp a magyar klasszikusokat is tiszteletből eljátszani, pláne, ha volt szerencsénk abba az ízbe is belekóstolni.

Nem hagyhatom ki a kérdést. Milyen volt Tunyóval zenélni? Mi a története a Tunyogi Band-nak?

Tanulságos volt. Mellette lett egyértelmű, hogy mik is az elvárások a felső polcon. Mellette láttuk, hogy minden évben elölről kezdődik a harc. Mellette tanultuk meg, hogy pont a közönség érdekében elsősorban egymásnak - magunknak játszunk a színpadon.
Ha mi élveztük, a közönség méginkább. A Tunyogi-Band-es együttműködésünk egyébként úgy kezdődött, hogy Tunyó 2004-es nagy betegsége után nálunk erősítette fel újra magát. Először az Időgép vendégeként két-három dalt énekelt, majd amikor már teljes koncertre is elég erősnek érezte magát, akkor kijelölt vagy 30-40 dalt és adott rá 10 napot.
Tunyó és barátai címmel vállalt fellépéseket komoly érdeklődés mellett és nagy sikerrel. Az volt az elképzelés, hogy visszamegy a saját zenekarába, és tudtommal, erről egyeztetések is voltak.
Egyik reggel aztán felhívott, hogy mától kezdve ti vagytok a Tunyogi Band, és írjatok nekem egy lemezt. Az anyag elkészült, de azt már nem Ő énekelte fel, hanem jelenlegi énekesünk Balogh Laci. Ez az anyag jelent meg 2006-ban, "Szemben a széllel" címmel.

Mit tudtatok ebből, kapcsolatból zeneileg és emberileg profitálni?

Zeneileg megtanultuk a lényeglátást és a pontosságot, emberileg pedig főképp azt, hogy az egész cirkusz nem a cél, csak az eszköz.

Ez az időgép nem a múltba tart:-) Mit hoz a jövő? Mire készüljenek az Időgép rajongók?

A jövő további fejlődést hoz. Határozottan kijelenthető, hogy megszületett egy csak ránk jellemző sajátos hangzás. Az 5. lemez anyaga is már részben felvételre került, és az új dalok születésekor is már ez a nagyon átgondolt és zeneileg nagyon kitisztult hangzás alapján dolgozunk.
Ezek a dalok már eleve ezeknek a sajátos megoldásoknak a felhasználására íródtak, persze úgy, hogy az eddigi irányvonal megmarad. Valahogy olyan ez, mintha egy autóversenyen a legjobb időt akartuk volna elérni eddig is, de most már  az autó is elég jó hozzá.
Hogy  mit hoz a jövő azt nem tudjuk, de a vágyaink azok, és erre komoly jelek is mutatnak, hogy az új lemez szélesebb körben lesz játszott, a zenekar egyre rangosabb  fesztiválokra jut el, és 2011-ben legkésőbb egy igazi turné indulhat el, egységes színpadképpel, állandó hanggal és fénnyel, szóval egy igazi Időgép Show.
Már készül az angol nyelvű válogatás anyag, már hallgatott meg minket egy németországi magyar producer. Megígérte, hogy "meglátja mi lesz".
Mi meg írjuk a dalokat és meg is fogjuk őket mutatni a közönségnek.

http://www.idogep.hu

-Boltsek Andrea-

[2010 június]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!