Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Twister... szerencsére egyre ismertebb zenekarnév, a hazai rockéletben. A csapat nyár elején adta ki első nagylemezét, Az Ördög lánya címmel. A Rock Gyémántok szerkesztősége előtt nem ismeretlen a csapat, de innentől itt az ideje megismerni azoknak is, akik eddig nem hallottak róluk. Sok minden szó esik a csapatról: alakulás, koncertek, nagylemez, és magánélet.



Kezdjük az elején... mivel első lemezes banda vagytok, mesélj pár szóban az alakulásról.

Gery.: Először is sziasztok. Én 2008 ra teszem az alakulás idejét, de hivatalosan 2007-ben volt az első demo, de akkor még se koncert se semmi, nem volt, sőt az év első felében csak egyedül voltam zenekar tag?) Kovács Gabesz /Wisdom/ barátommal vettünk fel 3 számot, vagyis az éneken kívül mindent én, és Kovács Attila akkori énekesünk tolta fel az éneket. Valahogy így indult, jött Ónodi Joci, majd Siska Feri a Hot Shotból, és 2008-ban volt az első koncert. Azóta rengeteg minden történt már.

Kovács Attila - első énekes - miért távozott tőletek?

Gery.: Igen, ez gyakori kérdés., mostanában azt szoktam rá mondani, hogy jöjjenek el egy Twister bulira és meglátják. Amúgy meg, Attilával az elejétől kezdve nem stimmeltek a zenei meglátások, Ő inkább a rock-pop irányt szerette, mi meg egyértelműen a keményebb vonulatot. Ezért a kislemezen a gitárok el is vannak nyomva, főleg a lemezhez képest. . Úgy hogy jobbnak találtuk ha külön utakon folytatjuk. Azt hiszem ennyi.

Ha most egy olyan valaki olvassa az interjút, aki még sosem hallott Rólatok, hogy mutatnád be neki az lemezt... milyen zenei élményre számítson?

Gery.: Állatiasra:-) Dallamos ikergitáros hard rock- metalra. Nagyon fogós refrénekkel, és fülbemászó énektémákkal. Rengeteg terc szólóval megtűzdelve. De mindenképpen érdemes meghallgatni.

Viszonylag a semmiből bukkantatok elő, ennek ellenére mégis egy érett produkcióval leptétek meg a zenehallgatókat.. Gondolom a háttérben keményen dolgoztatok... Mennyi idő kellett ennek a lemeznek az elkészültéhez?

Gery.: Igen, az elmúlt egy év valahogy összejött nagyon, tényleg jó dolgok történtek a Twisterrel. Először is Móki belépésével kezdődött a jó periódus, aztán Hellfire Tom volt a következő 10 pontos igazolás, majd Boltsek Andi, aki a zenekar managere lett, és innen úgy éreztem úgy hogy meg van rá az esély, hogy merjünk beszélni egy lemezről. A dobok mögött Levi akkor már fix volt, mi azért ketten sok mindent megéltünk már?A terv nyár eleje – közepe volt, és Hammer melléklet. És ez így is lett.:)) Ahhoz hogy a gépezet tökéletesen működjön, Andi rengeteg munkájának köszönhető, meg Galambos Laciéknak, és Cilinek akik cégükkel szponzorálták a zenekart, és hozzá segítettek a lemezhez.  Mi a magunk részéről  amit megtehettünk, azt meg is tettük, annak az eredményét hallhatjátok a most megjelent lemezen. Meg semmiképpen nem utolsó sorban Gabesznak, meg rengeteg türelmének.
A lemez előtt 2 hónappal történt egy csere a zenekarban, Ónodi Jocit váltotta egy ifjú tehetség, Molnár Balázs, és a lemez már az ő játéka is hallható. Amúgy a kérdésre válaszolva, rekord idő 2 hónap alatt vettük fel a lemezt. De a feldemózás persze már megvolt.

 



Az Ördög lánya lemez nem a hagyományos módon jelent meg, hanem a Hammerworld újság ingyenes mellékleteként... Más kiadóknál, más formában nem is próbálkoztatok?

Gery.: Mindenképpen a Hammerrel szerettük volna, igazából nem is gondolkodtunk más kiadóban. Velük jó viszonyban is van a zenekar, meg nem is tudom, hogy ilyen keményebb vonulatban hol lehetett volna még próbálkozni, meg ez a mellékletese dolog nagyon szimpatikus. Így azokhoz jut el a történet, akiket tényleg érdekel, és a pénzükért nem csak újságot kapnak, hanem a mi esetünkben két CD t is ugye, mert az összevont számban annyi van. /Hollywood Rose/

Az igaz, hogy így több emberhez el jut az anyag, de így mennyire lehet leszűrni a valós sikert?

Gery.: Az elmúlt egy hónap alatt mindenképpen sikeresnek mondható a lemez, rengetegen írnak az oldalunkra is, nagyon kedves szavakat, és rengeteg levelet is kapunk. Megugrott a Youtobe-os videók nézettsége is, a honlapé is, meg a Twisterre járó emberek száma is. Talán ez sikernek mondható azt hiszem.

Egy másik interjúban azt nyilatkoztad, hogy az elmúlt időszak nagy drámáit írtad meg, amiket átéltél. Mire gondoltál itt?


Gery.: :-)Azért válaszoltam akkor így hogy ne menjek bele nagyon ezekbe a dologba.:) De megpróbálom képességeimhez mérten valahogy összefoglalni. Magánéleti dolgokra gondoltam mindenképpen, aki ismer közelebbről tudja, hogy olyan események történnek velem, főleg mikor elkapok egy olyan hullámot, amihez képest az Elemi Ösztön egy könnyed rajzfilm, Halász Judy betétekkel. És ez végig is kíséri az életemet, úgy látszik ez van megírva. És ezek elég jó alapokat adnak a dal témáihoz is. Mindegyik szövegnek van valós alapja, sőt a legtöbb szóról szóra igaz. /ezt képzeljétek el pl a Méreg esetében./
De nagyon szeretem mikor azt hallom vissza, hogy mindenkinek mást jelent egy egy szöveg. És egyre többször hallom ezt. Ekkor azért örül a lelkem.

A lemezbemutató augusztus 6-án volt a Club 202-ben... hogy érzed, beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

Gery.: Abszolút. Nagyon örülök, hogy ezt megkérdezted. A Club 202 ugye egy szentély, hogy Andi szavaival éljek. Gyerekkoromban ott mulattunk, nagy koncertek, csak ámultam hogy mikor fogunk mi ide eljutni. Mikor Andi kitalálta ezt június végén, őrültségnek tartottam. Nem hiszem, hogy megértünk egy Club 202 -höz főbandának. De még szerencse, hogy hallgattam rá. Megmondom őszintén egy hónapon át  többször kellett defibrillálni , főleg mikor megtudtam hogy egy időben van a Fezennel, és pont akkor játszik a Rhapsody, meg a Dragon Force. Nagy stressz volt, mondjuk reklámot kapott nagyon az esemény, de akkor is vad elképzelésnek tűnt. De azon a napon 20 órakor már megnyugodtam, sokan jöttek, sokan voltak ránk kíváncsiak, a vártnál sokkal jobban sikerült, egy szóval teljesen beváltotta a reményeinket. Iszonyú jó buli volt, és nagyon köszönjük mindenkinek aki megtisztelt minket azzal hogy eljött. Egy méltó lemezbemutató volt úgy gondolom.

A nyárnak hamarosan vége, kezdődnek a klub szezonok.... lehet-e valamerre találkozni majd Veletek élőben az országban?

Gery.: Persze a napokban áll össze az őszi turné, folynak a tárgyalások, 1-2 biztos már van, még pedig Szept 2. Komarno, Szept 17 Győr, és Október 1 Székelyudvarhely. De amint meg lesznek a dátumok, az oldalunkon minden megtalálható lesz.

Amúgy mennyire nehéz manapság klub koncerteket lekötni?

Gery.: lekötni még talán nem is olyan vészes, de erről is Andi tudna beszélni, inkább szerintem az a nehéz, hogy sikeres legyen az a klub koncert. Tudjuk a mai rock zenei helyzetben meg kell becsülni minden embert.

Mit tesztek annak érdekében, hogy a Twister egyre ismertebb és sikeresebb legyen? Van erre már valami "recept"? Gondolok itt médiaszereplések, rajongókkal való kapcsolattartás stb.

Gery.: Mindenképpen a lemez megturnéztatása most az első dolog, ezen dolgozunk, ez álljon össze. A videoklippet nemsokára leforgatjuk ha minden igaz, ez lesz a második dolog. Hál istennek mostanában elég sok interjú volt, elég sokat érdeklődnek a zenekar után, ami nagyon jól esik, azt hiszem minden egyes ilyen dolog előrébb lépteti a zenekart. De ami a legfontosabb az a koncert meg a turné..

Végül legyen egy kis magánjellegű kérdés is, ha engeded: mivel foglalkoztok a zenélésen kívül?


Gery.: 10 pontos kérdés. Levi gépész a hús iparban. Tom 1 hete melózik úgy rendesen, de a szakmáját tekintve grafikus, hogy Móki most mit csinál azt így hirtelen nem tudom, mert neki is marha friss a dolog. De forgatásokon vesz részt. Nem tudom milyen jellegű filmek?) Balázs suliba jár, én pedig a munka hőse vagyok, nem fogad be a társadalom már régóta, ezért a zenekarral foglalkozom első körben, meg az elmúlt években különféle számokat írtam ide oda ahol igény volt rá, és ezek itt ott meg is jelentek.  Ezt a kérdést nagyon köszönöm, már olyan régóta el akartam mondani ezt.

Melyik hazai zenekarokat szeretitek?

Sok barát van, akikkel jóban vagyunk, az első ugye a Crossholder, mivel ott is játszom. De a Bugz, a Cherokee, Tűzmadár, a Wisdom ugye, Egoék.

Milyen a kapcsolatotok a "nagy" zenekarokkal, és a feltörekvőkkel?

A Pokolgépesekkel kimondottan jóban, ugye turnéztam velük a Crossholder színeiben, és összebarátkoztunk, nagyon jó fejek. De az Akelát is említhetném, vagy a P boxot.. Nagyon sok bandával játszottunk együtt az elmúlt években, és sok barátra is tettünk szert.

www.twistermusic.hu

-Rob-

 

 

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!