rockgyemantok.hu

Tokaj, Hegyalja Fesztivál
2013. június 26.

Előre bocsátom: ez nem fesztiválbeszámoló lesz. A Hegy' buliból igazából engem ez a két banda érdekelt és szerencsére egy napon voltak. Nyilván voltam más koncerteken is, de  tulajdonképpen annyira nem hagyott maradandó nyomot bennem egyik sem, hogy a nevüket is elfelejtettem.

Nem titkolom, Jason Newsteddel szemben eléggé elfogult vagyok. Elég sok köze van ahhoz, - még ha ő erről nagy valószínűséggel nem tud - hogy én és a metal zene öröknek tűnő barátságot kötöttünk.

Direkt nem írom le, hogy hol is zenélt a Mester korábban, úgyis tudja mindenki, aki pedig nem, annak most szólok, hogy rossz oldalra tévedt... Azért nem említem meg, mert mind Jason interjúit olvasva, mind ezt a koncertet látva egyértelmű, hogy a saját útját akarja járni és nem mondjuk Metalmania névvel végighaknizni a világot a régi zenekara nótáival. Az persze óhatatlan, hogy a Newsted névről mindenkinek az ugrik be elsőre, hogy ő volt a nagy metal banda régi bőgőse. Szóval Jason hosszú idő után végre gründolt egy saját bandát és most nekilátott feldúlni Európát.

A Newsted zenekar lemeze még nem jelent meg, egy négy számos EP valamint a Youtube-on található kalózvideók segíthetnek eligazodni, hogy merre is indultak el. Ők maguk egyszerűen csak metalnak hívják, amit csinálnak. Aki arra számít tőlük, hogy majd megint megírják a Fekete Albumot, az csalódni fog...

A buli elején meglepően szellősen ácsorogtunk a színpad előtt, de úgy a harmadik nóta környékére szépen összegyűlt a tömeg a színpadnál. Láthatóan a közönség sem volt teljesen képben, hogy épp mit is hall, eleinte csak a bólogatás ment, a másodiknak eltolt (és már egy ideje ismert) Soldierhead alatt indult ugyan némi mocorgás, de a nézők nagy többsége csak figyelt és próbált képbe kerülni, hogy mit is akar mostanság Jason játszani. Nyilván a frontember is tisztában van ezekkel, láthatóan nem is vette a szívére, hogy eleinte passzív nézőknek játszott, az arcán széles vigyorral, a közönséggel folyamatosan kommunikálva vezényelte le a bulit. Sajnos a King Of The Underdogs alatti közönségénekeltetés most nem jött össze, de a Whiplash mindent vitt, itt egymásra talált banda és közönsége.

Tény, hogy erre a bulira sokan csak a név miatt jöttek először, kívánom a Newsted zenekarnak, hogy a következő itthoni koncertjükön már a zenéjük miatt legyen full ház.

Két hír is sokkolta idén a Slayer rajongókat: előbb Dave Lombardo kipaterolása, majd Jeff Hanneman halála tette kérdésessé a banda jövőjét. Tokajban is szigorúan véve a Slayer fele volt jelen, mert hiába segít már két éve Gary Holt és hiába nevezik állandó és teljes jogú tagnak Paul Bostaph-ot, az igazi fanok érzik, hogy ez már nem az a banda, ami anno megszerettek. Na jó, igazából saját gondolataimat próbálom meg most úgy eladni, mintha általános vélemény lenne, de olvasgatva a különféle hazai és külföldi fórum-hozzászólásokat, talán nem járok messze az igazságtól.

Az előzmények miatt az volt az elvárásom, hogy Araya és King a két cserejátékossal kiegészülve bizonyítsa be, hogy még mindig a Slayer a világ egyik legjobb koncertbandája. Előre lelövöm a poént: nem sikerült maradéktalanul. És meglepő módon erről legkevésbé a két új fiú tehetett.

Talán az első benyomás mindennek az oka, de bizony a nyitó World Painted Blood olyan félelmetesen szarul szólt, amit ekkora kaliberű bandától húsz éve nem hallottam. Basszusgitár semmi, Kerry King gitárjából egy nagy kása, Holtéból még annyi sem hallatszott. Úgy nagyjából a negyedikként játszott War Ensemble alatt jött elfogadható szintre a hangzás, de azt nem állítom, hogy olyan penge lett volna, hogy összefosom a bokámat tőle. Csalódásom másik oka Kerry King volt: néha úgy éreztem, hogy a kaporszakállú gitáros kezei berozsdásodtak kissé, volt némi mismásolás és mellényúlás a riffek alatt.

A koncertprogrammal szerencsére nem volt semmi baj, a teljesség igénye nélkül és nem is ebben a sorrendben volt Chemical Warfare, Die By The Sword, Postmortem,  Mandatory Suicide, Dead Skin Mask, Seasons in the Abyss és persze zárásként a legendás  Raining Blood - South Of Heaven - Angel Of Death hármas.

A pár hete elhunyt Jeff Hannemanról is az utolsó két dal alatt emlékeztek meg, mégpedig az addigi Slayer logós háttérvászon Hanneman sörcimkésre cserélésével.

A buli a végére tulajdonképpen helyrejött, jó iparos módjára kiküszöbölték a csorbákat, bennem azért némi hiányérzet mégis maradt.

Vagy csak én lennék egyre öregebb és rigolyásabb és ez volt minden idők egyik legjobb Slayer bulija?

Ákos