Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Fehérvár-Budapest

Egy hétvégén két Black-Out koncert, ez azért nem semmi! Azt hiszem most bepótoltam minden lemaradásomat... igen, be kell vallanom õszintén, hogy az utóbbi egy-két évben nagyon hanyagoltam a csapatot. Pedig annak idején jó koncerteket adtak a megboldogult zalaegerszegi Crazy Horse-ban! A fordulópont számomra egy júniusi zalaszentgróti buli volt, ahol akkorát buliztam, hogy egybõl visszatért az emlékezõtehetségem, és a fejemhez kaptam, miért nem jártam én Black-Out koncertekre!? Ennek az idõszaknak vége, ahogy már említettem, mostantól minden megváltozik, sõt, már meg is változott, ezentúl nem hanyagolom õket. Szóval pénteki napot írunk: egy fehérvári fesztiválra volt hivatalos a zenekar, és velük tarthattam, amiért nagyon hálás is vagyok! Egy óra csúszás ide vagy oda, a kitartó rajongók dacolva a hideggel, megvárták a csapatot, akik a jól bejáratott sikernóták mellett, hallhattak egy vadiúj számot is a készülõ albumról, és ahogy leszûrtem a fogadtatásból, sok embernek már elsõ hallgatásra be is jött. Nem is tudom, hogy melyik dalnak volt a legnagyobb sikere, mert játszhatták a legendás Fekete-kéket, az Orosz rulettet vagy a legutóbbi korongról a V.V.V.-t és a Legyen...-t, óriási nyomulás ment az elsõ sorokban, legalábbis ahogy én láttam hátulról! Természetesen a legnagyobb rajongók "besegítettek" Kowának, és a záró szám, a Ha vége után kitartóan "visszáztak", de ahogy késõbb kiderült, aznap estére be kellett érniük azzal a koránt sem kevés dallal, amit eljátszott a zenekar. Szombaton rendhagyó Black-Out koncertnek lehetett részese az, aki ellátogatott a WigWamba, ugyanis a zenekar Fekete-Kék estet tartott. Vendégzenekarként elõször a Mantra lépett a színpadra, akik leginkább az Életrõl életre címû új albumukról játszottak. Most is, mint általában mindig a címadó szerzemény jött be, na meg a kedvenc Mantra dalom, az Ugyanúgy, mint régen, amiben a lemezhez hûen Kowa is énekelt. Itt igazán beigazolódott az, hogy mennyire fontos, hogy Magyarországon legyenek olyan rockmûsorok a TV-kben, ahol a feltörekvõ tehetségek megmutathatják magukat, ugyanis a klippel is rendelkezõ Ébredj fel címû számnál jócskán megnõtt az emberek száma a küzdõtéren! Olyan 11 óra körül végre elkezdõdött a Black-Out koncert. Azoknak az embereknek, akik már a kezdetetektõl szeretik a csapatot, biztos, hogy nagy élmény volt újra élõben hallgatni azokat a nótákat, amiket már egy ideje mellõzött fellépésein a zenekar. Ha nem tévedek, az összes számot eljátszották az albumról, sõt, a mûsorban még a Zuhanásról is szerepelt a címadó szám! Nem igazán értem, hogy miért lassult be annyira a közönség, hiszen ez igazán különleges alkalom volt! Kowának többször is lelkesíteni kellett az embereket, mert néhány számnál alig volt mozgás. Persze a legnagyobb fanatikusok a színpad elõtt táncoltak, és játszhatta a zenekar A képet, a Néma ajkakat, az Elsõt vagy a Vigyél el és a Benned vagyok címû dalokat, õk kívülrõl fújták a szövegeket. A Fekete-Kéket és az Orosz rulettet pedig ki ne ismerné! A V.V.V. által azok is önfeledten énekelhettek, akik csak az újabb lemezeket ismerik, sõt ezen a koncerten már két új számot is játszott a csapat! Egyébként úgy néz ki, hogy a WigWamban minden hónapban lesz hasonló megmozdulás a Black-Out részérõl, például várható egy Esõnap est (nov.10.), amit én személy szerint nagyon várok, mert az a kedvenc albumom tõlük, úgyhogy aki nosztalgiázni akar, tessék elmenni a bulikra, azok pedig, akik esetleg nem ismerik a régebbi dalokat, szintén látogassanak el a koncertekre, mert könnyen elõfordulhat, hogy beleszeretnek a régebbi szerzeményekbe is!

Héda

 

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!