rockgyemantok.hu

2002. május 19.
Freeport/ Budapest

Hosszú hetek óta vártam, hogy elérkezzen a május 19, hiszen már nagyon kíváncsi voltam a Gothica II-n fellépõkre, a hangulatra, a közönségre.
Az elsõ arculcsapás akkor érkezett, amikor kiderült, hogy nem a Wigwamben lesz a fesztivál, hanem az Isten háta mögött még 1000 mérfölddel, Csepelen a Freeportban, amirõl eddig csak annyit tudtam, hogy iszonyúan levegõtlen és meleg hely.
No mindegy, azért persze továbbra is vártam a május 19-et. Aztán ez a május 19. egy átlagos júliusi napnak indult a maga jó 30 fokos melegével, ami kissé rányomta a bélyegét a hangulatomra, hiszen semmi sincs undorítóbb, mint folyamatosan izzadni. No de sebaj, majd az épületen belül legalább árnyék lesz!
Oké, menjünk is be, minél hamarabb, hiszen már így is kis késésben volnék...
A színpadon a Dying Fields már a vége felé tartott mûsorának, sajnos ezt rendesen lekéstem (fogjuk rá az M7-esen folyó építkezésekre-elterelésekre), de annyi átjött, hogy náluk még nem találták el a keverést, a hangzást. No rendben, hiszen ez még csak az elsõ csapat volna (nem mintha nekik nem járna meg az érthetõ megszólalás...) majd kialakul.
Egy biztos, a közönség nem hiányzott, egy jó nagy rakás fekete göncös gyerek mocorgott már a teremben.
Olvastam egyszer egy svédországi építészeti újdonságról, ahol a fûtési költségek megtakarítását elemezték. Volt ebben a cikkben egy képlet, miszerint egy átlagos nappali szoba (cirka 75 légköbméter) hõmérsékletét egy ember benn tartózkodása óránként 1 fokkal emeli. No, itt ugyan nagyobb teremrõl volt szó, de a benn tartózkodó 80-100 ember hõmérséklet-emelõ hatását azért lehetett érzékelni. Egyetlen árva ablak volt hivatott az oxigénellátást biztosítani, nem túl nagy sikerrel... Kinn 30 fok, benn legalább 40 volt.
Nem baj, ne törõdjünk vele, kerítsünk egy HIDEG sört, aztán hajrá Autumn Twilight! A sör volt a nehezebb feladat... Nyíregyházi barátaink márciusi balesetük okán szegény Csekk Tomi helyett vendég-bõgõssel és dobosuk, Rencsi helyett a Dying Wish-es Moldoványi Janival léptek színpadra. Kecsegtetõ összeállítás, ha sajnálatos okkal is bír... Igazából csak most konstatáltam, hogy milyen is a színpad: kétoldalt egy rakás reflektor, nem hiszem, hogy fûtési szándékkal szerelték fel õket, de úgy tûnt, csupán ezt a funkciót voltak képesek ellátni; a hatalmas belsõ térrel rendelkezõ színpad közepén egy bolhapiszok-méretû dob-emelvény, ahol egy józan életû dobos még a könyökét sem tudja lelkifurdalás nélkül megmozdítani... No, majd talán itt jobb lesz a hangzás, mint a D.F. esetében. Amikor elõször, úgy fél éve hallottam Autumn Twilight-ékat, igen botrányosan szóltak szegények (önhibájukon kívül), de sajnos ez a dolog egy cseppet sem változott, úgy látszik nincs szerencsém (nekik sincs...): Orsi énekébõl alig hallatszott valami, Peti hörgése oké volt, de a gitárja már kevésbé, e téren Gyõzõ sem örülhetett nagyon, a bõgõs srácon (bocs, sajnos egyszerûen szörnyû a névmemóriám) legalább LÁTNI lehetett, hogy biztosan jól játszik, Moldoványi Janiról meg annyit, hogy hiába a kiválósága, azon az emelvényen még õ is szenvedett - hallani ugyan nem lehetett. Nagyon sajnálom, hogy nem a megérdemelt és jogosan elvárható színvonalon szólalt meg az õskori hangfalakból összetákolt berendezéseken - azt hiszem, ezeket a cuccokat még Noé apánk hajította ki a bárkából, lévén, akkor is elavultak voltak - a zenekar. Kitûnõ nótáik vannak és nagyon lelkes, ügyes muzsikusok, ideje lett volna, hogy ezt a pesti nép is megtudja végre. Valamit azért a hangulatból át tudtak adni, legalábbis a közönség vette az adást, a korai idõpont ellenére elég sokan hajaztak, õk biztosan szép emléket tudtak eltenni lelkük polcaira Orsiékról! A hangzás miatti sajnálatomba azért sok öröm is vegyült, hiszen csodálatos volt látni azt az akaratot és lelkesedést, amit a súlyos baleset után is magukkal hoztak a színpadra, ígéretes jövõvel kezükben álltak talpra s folytatják útjukat a súlyos, sötét hangulatú ám mégis reményteli zenével!
No, pihenõ, menjünk gyorsan ki a levegõre, mert ezt nem lehet bírni - már most az ájulás környékezett... Cirka tíz perc átszerelés ( kinek elég ez???) után a Garden of Eden jött. Nagyon kellemes dark zene volt jóvoltukból hallható - még mindig katasztrofális minõségben. Soha, semmilyen formában nem találkoztam még velük, most pozitív élményben volt részem: kellemes, erõs hangú énekessel, kitûnõ hegedûs leánnyal, jól szerkesztett nótákkal, kidolgozottnak tûnõ elõadással álltak fel. Ami számomra a legjobban átjött (lehet, hogy egyszerûen csak õt lehetett rendesen hallani?) az a hegedûs zenébe illeszkedése, nagyon sok dallamot vitt, sokhelyütt fõdallamot, egészen izgalmassá téve és ellensúlyozva az amúgy elég súlyos zenét. Szívesen hallgatnám meg õket egyszer úgy, hogy MINDENT hallok...
Újabb lélegzetvételnyi szünet. Kinn már van árnyékuk a fáknak, némi szél is rezgeti a leveleket, a hajamat a tarkómból felhajtva pár percig egész jól éreztem magamat a bõrömben. De hát rövid volt a szünet, menni kell vissza - idõközben a közönség is szaporodott, minden HÉV-vel jöttek páran.
A Holt Költõk Társasága néven futó csapat lépett a színpad lámpáinak forróságába, de erre mondom azt, hogy felesleges volt idehívni õket. Amit õk játszanak, az leginkább a Pál Utcai Fiúkra emlékeztet, csak még annál is vacakabb "énekkel", zeneileg némiképp ugyan keményebben - persze, ha ez a koncepció, egye kutya - szóval ha valakik, õk biztosan nem a Gothica fesztivál csapatai közé valók voltak. Gondolom megvan a saját közönségük, nem rossz zenészek õk, sõt, a gitárok egészen kellemesek voltak néha, de fogalmam sincs, mi alapján kerültek õk ebbe a fellépõ-gárdába. Kár, hogy kilógtak, vagyis az a kár, hogy pont ilyen közegbe keveredtek, ami szerintem idegen tõlük. Nem tudom, lehet, hogy nem lett volna ez sem olyan veszélyes kilógás, ha a zenét HALLANI lehet...
Mindenesetre ekkor már nagyon örültem, hogy vége, és ez nem csupán a fellépõk okán volt így, ugye. Mély, cirka 28 fokos lélegzet az épület elõtt, aztán vissza az Ideas-t meglesni-meghallgatni.
Érdekes, kellemes csalódás voltak õk az elõzõ csapat után, de ha lehet még szörnyûbb hangzással. (Nem tudom, hogyan lehetett az eddigiektõl még vacakabbat kihozni, persze nem értek én a technikához...) Valamennyire Without Face utánzatnak tûntek, több gitárral, eléggé ötletes zenével, ám utánzatként nem túl jó benyomást tettek rám. Gázos volt az ének, nem tudom ugyan mennyit hallott magából a kislány, lehet, hogy nem az õ hibája. Mindenesetre nagyon komoly méretû ( hallhatóan saját rajongókat tekintve vagy 80-100 fõs mag, meg még legalább ugyanennyien, akik csak hallgattak és rendkívül lelkes közönségük volt, akik biztosan tudtak valamit, amit én nem... Feltétlenül érdemesek lettek volna õk is több játékidõre, bizonyára színesebb mûsort tudtak volna adni, s feltétlenül érdemesek lettek volna ezerszer jobb hangzásra, bizonyára egyénibbnek is tûntek volna, ha rendesen lehet hallani õket. Mindenesetre a vége felé már nem bírtam, újabb hûvös után kellett néznem az eddigre már cirka 45 fokká nõtt teremhõmérséklet miatt...
Az hiperûrsebességen végrehajtott átszerelés és egy pohár HIDEG sör után jött az Agregátor, akiknek csak a nevük szörnyû, de ezt már sokan megírhatták... Azt eddig is tudtam, hogy Tatabánya északra helyezkedik el Csepeltõl, de azt, hogy ennyire, nem is sejtettem! Nagyon kellemes északi zenét nyomnak, remek hangulattal, igen dögös gitárral, zúzós témákkal, gyors és kidolgozottnak tûnõ dalokkal. Énekesük igazi showman, rendesen fel tudja dobni a hangulatot! Sajnálatos, hogy megint csak egy hatalmas káosz hallatszott a zenébõl, egy óriási tál kása, amit a csapat a közönséggel közösen fogyasztott el, szerintem biztosan mindannyian alaposan megégették a szájukat vele, hiszen az unalomig egyenletesen világító reflektorok forrón tartották...Ez a banda is megérdemelte volna, hogy jó technikán hangozzanak fel a nótáik, hogy az õ erejüknek, dalaik hangulatának megfelelõ világítást kapjanak, mert úgy még érvényesült is volna, amit amúgy remekül csináltak. Eddig nagyjából háromszáz fõnyi közönség részesülhetett a fellépésbõl, s a szörnyû módon megszólaló zenébõl.
Az odakint már nagyjából 26 fokra csökkent hõmérséklet frissítõ hatását igénybe véve, bár egyre fogyó türelemmel, de ismét csak visszamentem a terembe, mert azért kíváncsi voltam a Bocs Hogy Élünk-re. Hamar elszállt a kíváncsiságom, legyõztek, mert ez a csapat megint csak nem egy Gothica fesztiválos csapat volt, zsenge ifjúi koromból felsejlõ Európa Kiadós emlékek ébredtek bennem, bár azt is el kell mondjam, azért annak akkor volt ereje és némi jelentõsége is. Most és itt ez a zene csak lelombozni tudott...
Sokkal inkább voltam már kíváncsi a Without Face-re, elsõsorban az új dalokra. Egyre csökkenõ lendülettel és türelemmel ugyan, de becsülettel beálltam az idõközben nagyjából négyszázas létszámúra dagadt nép közé, s azt hiszem, nem tettem rosszul. Megpróbáltam elfelejteni, hogy Juliette a színpadon van, ami nem volt könnyû, mert sokkal erõsebbre volt kihangosítva mint András, teljesen elnyomta szinte, ami külön sajnálattal töltött el, mert szerintem mindig is ez a hölgyike volt a leggyengébb pontja a csapatnak. No az új nóták: remekül szerkesztett, az elõzõ anyagénál sokkal progresszívebb irányú és technikásabb dalok voltak, tényleg egy rakás profizmus szólt bennük, ami ugye el is várható ettõl a gárdától, ami remek muzsikusokból áll. Már nagyon várom, hogy a teljes albumot meghallgassam, azzal a minõséggel, ami kijár ennek a zenének, s nem ezzel a silány és megszégyenítõ hangzással...
Eddig a pontig tartott ki a türelmem, hiszen ha a Without Face-re sem sikerült emberibb hangzást varázsolni, akkor mit várjuk a késõbbiekben? Nem hiszem, hogy olyan nagyok lennének az igényeim, de ami jár az jár: mind a zenészeket, mind a közönséget csakis megalázni lehetett ezzel a Szokol rádió szerû megszólalással. Nem tudom, kié volt ez a technika, ki merészelte ezzel a csapnivalóan borzalmas, összetákolt, méltatlan és fülsértõ káosszal megetetni mindazokat, akik kilométerek százait utazták esetleg le a fesztivál kedvéért, akik órákat izzadtak a vonatokban, vagy a turnébuszokban, azokat, akik zeneszeretetüket hozták magukkal, hogy aztán kiégetten kelljen hallgatniuk a balkáninál is szörnyûbb minõséget... Nem tudom, ki, és honnan merítette a bátorságot ahhoz, hogy ekkora közönséget és ennyi kitûnõ zenészt átverjen...
Alapvetõen nagy hiba volt tizenhárom csapatot idehozni, hiszen hiába, hogy annyi jó csapat van, hogy még ez is kevés, mindenkivel kiszúrtak így. Nem lehet még egy profi bandát sem beállás nélkül, vagy 2-3 perces "beállással" a közönség elé rakni, nem lehet megalázni senkit sem azzal, hogy csak 20-25 percet játszhat, azt is csapnivalóan bûn minõséggel, nem lehet elvenni senkitõl a jogot, hogy megmutassa, mit is tud (mivel így a kutya sem hallotta). Nem lehet becsapni azokat a fiatalokat, akik esetleg hosszú hetekig, vagy netán hónapokig gyûjtögettek, hogy eljöhessenek erre a fesztiválra meghallgatni kedvenceiket. Nem lehet egyetlen, akár két hónapja, akár évek óta lelkesen és szívvel-lélekkel zenélõ embert sem arra kényszeríteni, hogy egy hetvenes évek eleji május elsejérõl itt feledett hangosítással kelljen Zenélnie. Volt azonban egy Gothica II fesztivál, ahol ezt mégis megtették...Teljességgel méltatlan mind a szervezõk, mind a fellépõk, mind a közönség részére. Ha ugyanez a mûsor a Wigwam kitûnõ hangzásával ment volna, talán valamennyire még megbocsájtható lett volna, hogy iszonyúan rövid idõ jutott a csapatokra, mert akkor a még keveset játszók is átérezhették volna, hogy van bennük erõ és tudás. Próbálj meg hátra kötött kézzel gitározni, betömött szájjal énekelni, illemhelynek is kicsiny emelvényen dobolni - ahonnan csúszik lefelé a berendezés miközben játszanál, akarj elmetszett gégével vokálozni, vagy kíséreld meg, hogy lendületet s dinamikát viszel a szintijátékodba, miközben a billentyûket sár és szurok ragasztja össze! No ha ez sikerülne, akkor jó lehettél volna itt is, e nélkül felesleges volt eljönnöd...
Nem akarom már azt is ecsetelni, hogy a nõi mosdó már délután fél négykor úgy nézett ki mint egy palesztin menekülttábor árvíz, földrengés és bombázás együttes csapásai után. Nem akarom minõsíteni a pultnál nagy nehezen beszerezhetõ italok hõmérsékletét, a szanaszét szórt és széttaposott poharakat, de TUDOM, hogy lehet egy fesztivált tisztán is tartani, úgy, hogy az embernek kellemetlen gondolatai támadjanak, ha a földre próbálná ejteni a cigarettáját... Ne igazán értem, mi szükség volt arra, hogy az estére öt-hatszáz fõnyi méretû közönséget ilyen helyzetbe hozzák a szervezõk, rendezõk, mi jó volt abban, hogy megint csak azt a benyomást szerzi egy, a tömegtartásban élõ sertéseknél kissé igényesebb ember, hogy igenis negatív dolog a metálzene... Nem ezzel a hozzáállással kell növelni a mûfaj renoméját!!!
Tudom, hogy nagyon sokan rossz szájízzel távoztak a helyszínrõl, annak ellenére, hogy a zenészek részérõl nem volt hiány lelkesedésben sem és tudásban sem. Ilyen módon kivitelezve nagy kár volt ezért a fesztiválért, ami lehetett volna jó is.
No de kicsit abbahagyom a kesergést, a múltat megváltoztatni úgysem lehet. De Facto ez volt a helyzet. Szóval De Facto: nagyon jó kis zene lett volna ez is, már amennyire hallani lehetett, jópofa ötletekkel és remekül muzsikáltak, iszonyú sajnálattal tölt el az a megalázás, amiben õk is részesültek... Elméletileg jó húsz perc csúszás volt ekkor a mûsortervhez képest, õk igen hamar le lettek parancsolva a színpadról, a közönség óriási bánatára, s úgy vélem a zenészek bánatára is, hiszen nem sok idejük volt megmutatni tehetségüket... Hivatalosan ötven percük lett volna, jó, ha ennek a felét megkapták...
Nem volt jobb helyzetben az utánuk következõ Sunseth Sphere sem. Náluk egyedül Márton Peti gitárja szólt úgy, ahogy kellett szólnia, Kyrah énekébõl sokszor csak sistergõ visszhangokat lehetett hallani, pedig gyönyörû és erõs hangja van (lehet, hogy a hangosítás nélkül több jött volna le belõle...). Ennek ellenére a közönség jó része számára újdonságként ható zenét azért rendesen vették, csak elképzelni próbálom meg, hogy mit érezhettek volna, ha hallottak volna valamit abból az atmoszférából, amit amúgy ez a csapat élõben is képes lehozni nem Szokol hangzáson, mert hiszen náluk is "csak" az veszett el, ami a lényegük: a lélek és a minõség... Szóval a négy nóta azért még itt is kevés volt...
Az Árnyak-at már nem volt lelkierõm ilyen minõségben meghallgatni, amúgy sem a kedvenceim, amit azért sajnálok, hiszen, ha legalább hideg lett volna a sör, amire helyettük az idõmet fordítottam...
Piszkos dolognak tartom, hogy amúgy lelkes és türelmes önmagamat ki kellett vonnom a fesztivál mérgezett vérkeringésébõl, de azt hiszem, sok értelme nem volt maradni, már az immunrendszerem tiltakozott ellene. Fejfájdító káosz uralta az egész helyzetet...
Dying Wish-t is csak a folyosóról hallgattam, ám még innen sem tudott meggyõzni a hangzás... Hiába kiváló valaki, ha a technika kifog a zenei minõségen.
Szóval nem is nagyon bántam, hogy haza kell mennem...
Szégyellem magamat, hogy csak ilyen beszámolót volt lehetõségem írni, s hiába tudom, hogy nagy nehézségek árán lehetett csak összehozni a fesztivált így is, de pár dolog feltétlenül ismétlést érdemel:
- Nem kellett volna 13 csapat
- Nem szabadott volna minimálisan elvárható beállás nélkül játszani engedni senkit
- Nem szabadott volna ezzel a botrányos hangzással megalázni a Zenét, a Zenészeket és a Közönséget

Csak ennyit tudtam összehozni, és õszinte szívvel kívánom a fesztivál minden oldalon és minden egyes poszton álló résztvevõjének, hogy a jövõben minél hamarabb legyen új lehetõségük valódi tudásuk megmutatására!

Gyebnár Mónika