Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Halmozottan és köztudottan Without Face rajongás idült betegségében szenvedek már elég rég óta csak azért mentem el Sümegre , hogy láthassam kedvenceimet, na meg ha a kedvenceim visznek az dupla öröm elvileg

Gyakorlatilag némi kényszerû városnézés, azaz bejárat keresgélés után érkeztünk meg a tett színhelyére, azaz a sümegi strandra ( csillagos pluszpont ismerd meg hazánkat mozgalomból, most már tudom, hogy Sümegen is van strand hehe)
Mikor kikászálódtunk a gépjármûbõl éppen az Auróra zajongott, megjegyzem szívbõl nagyra becsülöm Vigiék töretlen tettrekészségét , eleve tisztelettel adózom munkásságuknak, mint velük kb egykorú ex -punk lélek. Azt az egyet sajnáltam csak, hogy nem láttam az egész koncertet , ezen felül még azt is, hogy kicsit úgymond korán játszottak, ki8csit kevés , ámde lelkes közönség elõtt. Egypár régi Auróra slágert azért sikerült elkapnom, hehe nosztalgiázva gondolok ilyenkor a dicsõ nyolcvanas évekre. De már öreg vagyok és már nem pogózom.
Hanem most jöjjön egy kisded és nem egészen ide tartozó eszmefuttatás , de barátaim úgy érzem muszáj !
Anno dacumál 1983.- ban na és egy kicsivel késõbb is mások voltak a koncerteken bevett szokások. Tudniillik azokban a daliás idõkben a pogózás nem abból állt, hogy összevissza csépelje egyik rajongó a másikat, akkor vigyáztunk egymásra, a fiúk a lányokra fõleg, valahogy nem volt divat az ütlegelés, és ezt az új etikettet én soha megszokni nem fogom. Nah azt bevallom néha régebben is elõfordultak balesetek, de szántszándékkal senki nem ütötte a másikat. UTÁLOM az ilyen viselkedést. Lehet mondani, hogy akkor minek megyek koncertre... Megyek, mert a zenét szeretem és a rockzene szerintem az a mûfaj, ami élõben az igazi élvezet. Nah nem nevelem tovább a népet, úgyis hiábavaló misszió szerintem, meg hát öreg blackmetalcsikin ne károgjon...
Inkább elregélem a további eseményeket ach feleim ... Következõ együttes az ENTALPIA volt, nekem ez a név túl sokat nem mondott WF András homályostott fel, hogy õket érdemes megnézni, mert nagyon jók . WF András nem szokott hülyeségeket beszélni és most is igaza volt. Itt jegyezném meg kedves Entalpia legénysége, hogy elnézést , amiért elkeveredett anno a demo, meglett azóta hálistennek, remélem ezt a csorbát a Rockgyémántoknak sikerült kiküszöbölnie. (Itt szeretnék elnézést kérni az Entalpia zenekartól, én vagyok a ludas! Hamarosan pótolom!- Rob) És nagyon tetszett az ENTALPIA zenéje, teljesen egyedi ugyanis , hihetetlen, hogy mennyire elfér a rockzene és a fúvós hangszer egymásban. Kicsit borongós , kicsit gothic, kicsit rockos a zenéjük, akinek van kedve látogasson el a netcímükre , máris nyomom hol van ...twilight.hu/entalpia, remélem van ott MP3 és akkor ti is belekóstolhattok az ENTALPIÁba. Jó étvágyat hozzá, tuti nem fekszi meg a hasatokat szerintem.
Az est további szereplõi közül a Without Facet nem kell bemutatnom .Magamnak biztosan nem , már alig vártam hogy megszólaljon az intro és lógázhassam a hajamat nagy erõkkel. Azért akkora erõk nem voltak, tekintettel arra, hogy a WF zenéjének igazi megszólalásához némileg erõsebb technikai felkészültségre van szükség. Nem baj nekem ilyenkor kinyílnak a belsõ füleim és azt hallom, amit elvileg hallanom kell. Mérsékelten meglóbáltam hajgépezetemet isteni WF dalokra. (hova is tettem azt a kazit ?....) azt hiszem alig várom már, hogy egy nagyobb szabású WF koncertet lássak, halljak , mert tök szeretem a dalaikat a régit és az újat, azt csak azt nem tudom, hogy a "Night" címût miért nem hallom sohasem, szerintem ugyanis óriási dal , vagyis nagyon érdekes és szép, najóvanna a többi is érdekes és szép, valamint szerintem a Without Face hez hasonló stílusban Magyarországon szerintem bárki is hiába próbálkozik , azt a szintet , ahol Õk vannak nem tudja utolérni senki úgysem. Ezt ne vegye sértésnek senki sem, de így van !
Nos, azon az estén fellépett még az Ideas, õket fél füllel már hallottam Galyafeszten, most egésszel és kettõvel is )))) Megérte odafigyelni, és eztán figyelemmel fogom kísérni munkásságukat, azt is szívbõl remélem, hogy még látom Õket máskor és máshol is. Stílusukat ha akarnám jellemezni , bár az elsõ hallás az nem mindig mérvadó, leginkább a Without Face nyomvonalán haladnak Õk is, de kicsit mintha keményebb lenne az õ stílusuk. Tök jó az fiú énekes itt jegyezném meg. Na meg azt is, hogy nagy szerencséje van a WFnek Juliettevel azaz a hangjával, mert úgy tûnik nehéz lehet igazán jó hanggal rendelkezõ nõi énekest találni Magyarországon. Ezzel most nem az Ideast akartam feketére festeni, tekintettel arra, hogy Kata az átlagon már most felülemelkedik , és szerintem ennél még lesz sokkal jobb is.
Oppá elnézés ha a fellépõk sorrendjét összekavarom, de hát összekavarom, mert mindenkirõl szeretnék pár szót ejteni, viszont a sorrendet azt pardon, de elfelejtettem.
Ennek fényében láthattam még a Stone nevû együttest, megjegyzem kellemesen csalódtam bennük, mert azt hallottam róluk, hogy kõ õszinte rockzenében utaznak és mint kiderült ez nem is így van, remélem velük is találkozom még országjárásom során.
Végül de nem legutolsósorban pár szó erejéig a Cross Bornsról. Az õ muzsikájuk is igen érdekes, szép hangja van az énekesnõjüknek. Hát ez elég tömör jellemzés )))), mármint a Stone és Cross Borns zenekarokról . Az az igazság ugyanis, hogy egy hallás után nem igazán tudok jellemezni senkit, de szerintem hanganyagot begyûjtök tõlük feltétlenül , mert tetszett amit csinálnak. Ja és a szigeten aki tudja feltétlenül nézze meg õket, mert érdemes..
Sajnos a tatabányai különítmény általam nagyra becsült formációja, az Agregátor ezúttal hiányzott a fellépõk sorából. Szó szerint hiányzott, tekintettel arra, hogy a demojuk borzasztóan tetszik, valamint voltam olyan szerencsés, hogy láttam õket élõben-istenkirályok ! Fájlalom, hogy nem lesznek szigeten. Viszont lesz Tatabányán "Harag napja " augusztusban (részletek a HÍREK rovatunkban hamarosan ) ott lehet majd õket (is) látni.
Nos, lasztbatnatlíszt, most az következik, hogy ezen sorok írója köszönetét és egyúttal tiszteletét fejezi ki az Entalpia legénységének, mert ha õk nem lettek volna, akkor ez a koncertesemény sem lett volna. Örülök, hogy vannak ilyen vállalkozó szellemû egyedek, és annak pedig fõképpen örülök, hogy sikeresen bebizonyították azon az estén, hogy megéri vállalkozni efféle koncertszervezés/rendezés õrületekre.

HELL YAA :
HATHOR

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!