rockgyemantok.hu

Pozsony
2002. május 24.

A Negative Art szervezésében juthatott ki a veszprémi-várpalotai Sunseth Sphere Pozsonyba, az immáron tizenkettedik Bizarre Fest-re, s velük én is vendégként. Mivel péntek délután volt és így munkából jövet tudtunk indulni, nagyjából este 7-kor értünk csak a tett színhelyére, a Pozsony Dubravka negyedében álló mûvelõdési központba, szóval az elsõ zenekart sikerült is lekésni... Az emeleti nagyterembõl leszûrõdõ utolsó, hátborzongatóan hangulatos zenefoszlányok mindenesetre azt sejtették, hogy sajnálhatom, hogy nem láttam a fesztivál szervezõjeként is funkcionáló Azathoth nevû helyi csapatot. Mindenesetre annyit megérdemelnek még látatlanban is, hogy pár szót szóljak róluk: 1991-tõl létezõ zenekar, akik jó kis doom-ot nyomnak, eddig egy Cd-jük jelent meg "Artless Puppet Show" címmel, jelenlegi felállásukban amolyan újraegyesülés-féleként funkcionálnak.
Gyorsan felváltottuk a pénzünket a mûvház sörözõjében (feltûnõen kevés vendégük volt - az ottaniak már unhatják a szlovák sört???), leengedtünk az út során felgyülemlett felesleges folyadékunkat a nagyon tiszta mosdóban, aztán a második csapat kezdésére pont fel is értünk a terembe. Négy srác nyomta az ipart, Symphony of Destruction néven. Õk is régi csapat, szintén 1991-es gyökerekkel, 99-ben "Empire of Evil", majd 2001-ben "Martyrion" címmel jöttek ki demóik. Zeneileg talán a régebbi Dimmu vonal közelében mozogtak, de volt a zenében némi Immortal-szerû könyörtelenség is, egy rakás death elemmel bõvítve. Õrült énekessel bírnak, akinek a torka olyannyira zseniális volt, oly mértékben természetes erejû és mélységû a hörgése, hogy folyamatosan borsózott tõle a hátam! Abszolút nyerõ torok lenne nemzetközi színtéren is a srác, bármilyen nagyságokat is akarok eléhelyezni, azt hiszem, azon egy óra zene alapján, amit hallottam, bárkivel fel tudná venni a versenyt!!! Ha kellett, hörgött, mint egy démon, ha kellett, üvöltött, ahogy a halálos sebet kapó harcos, vagy ha kellett, sikított, mint Dani a COF-bõl... Szóval nagyon-nagyon jó volt a srác, olyan átélés volt az arcán, hogy nem tudom, honnan szedte a torkát, a tehetségét, de iszonyú élmény volt õt hallgatni - s emellett a kitûnõ ének mellett még gitározni is maradt ereje...! Volt még egy elsõ osztályú dobosuk is, aki szintén õrült volt: õrült pontos, õrült energikus és koncert után õrült éhes - megevett az öltözõben egy egész doboz margarint egy csomag szeletelt kenyérrel meg valami szalámival... Nem tudom, hogy a jelenleg a Dimmut erõsítõ Nicholas mennyit eszik koncertek után, de amúgy a srácot hozzá lehetne talán hasonlítani. Vége felé csatlakozott a négy sráchoz egy szintis leányzó is, az õ beállásával kicsit más hangulatú lett a zene: olyasmi, mint a The Gathering elsõ - Anneke nélküli - 1990-91-es anyagán, a "Downfall"-on volt hallható. Az biztos, hogy ezek a gyerekek rohadtul érezték a zenét! A szövegeikbõl semmit sem értettem, mivel szlovákul szóltak...bár elnyomtak egy Dimmu és egy Crematory nótát, óriási sikerrel, jogosan, pont az elõbbiekben már említett okok miatt. A cirka százötven fõs, vagy annál talán kicsit nagyobb közönségrõl is szeretnék szólni pár szót: nagyon más emberek közt voltunk, mint itthon bárhol, nagyon fegyelmezett és rendszeretõ emberek közt, akik a fegyelmezettségük ellenére is rendesen és teljes erõbedobással headbangeltek, de nem volt semmi lökdösõdés, mindenki vigyázott a másikra, nem voltak részegek, nem voltak elszállt arcok. Nóták végén ugyanolyan lelkesen tapsoltak-kiabáltak, mint bárhol egy "normális" koncerten, de amikor vége lett egy csapat fellépésének, az átszerelés idejére szinte kivétel nélkül elhagyták a termet, mintegy engedve a zenészeknek, hogy nyugodtak szereljenek, beálljanak, szóval nagyfokú tisztelettel bántak egymással s a csapatokkal is. Nem dobáltak el söröspoharakat, nem dohányoztak a teremben, csakis az épület elõtti téren, szóval nem a nálunk sajnos egyre megszokottabb káosz uralta a koncerteket!
Harmadiknak a Csehországból ideutazott 1997-tõl létezõ Ador Dorath nevû csapat lépett színpadra, elég érdekes felállásban: két énekes srác volt, egy vokálos lány - róla késõbb részletesebben - egy bõgõs lány, szintis, dobos, meg gitáros. Szóval õk is valami érdekes, újszerû black metált nyomtak, kicsit a korai COF illetve a korai Therion stílusában, némiképp gótikus-doomos ízekkel. A két énekes fiúból csak az egyiket hallottam énekelni, lehet, hogy a másik srác is énekelt, de õt nem hallottam, mindenesetre javította a színpadképet, a hangulatot az állandó nyüzsgésével. Hogy minek volt a kezében a mikrofon? Nem tudom, mondom, nem õreá koncentráltam... Említettem ugye a vokálos leányzót. No õ megint egy olyan torok, aki óriási tehetséggel van megáldva! (Sajnos a nevét még a honlapjukon sem tudtam elolvasni... bár megérdemelné, hogy csupa-csupa aranyba vésett nagy betûvel írjam le!) Operisztikusan képzett éneke tökéletesen illett a zenébe, gyönyörû, érzelmes, tiszta szopránja betöltötte a termet, szelíd arca egy csepp erõlködésrõl sem árulkodott, csak énekelt, énekelt, és énekelt! Simán lemosta volna a Therion összes, amúgy kiváló kóristáját! Sajnálom, hogy ebbõl a hangból nem tudtam magammal hozni, hogy megmutassam! Szóval ez a csapat ha senki más nem lett volna a színpadon, mint a vokálos kislány, akkor is kitûnõ lett volna! No de nem csak õ volt: a bõgõs leány is érdekes jelenség volt: alacsony, törékeny volt, hosszú göndör szõke hajjal, pókerarccal, remek játékkal. Az "igazi" énekes srác egy égimeszelõ volt, nagyon mosolygósan tudott hörögni, ami biztos jó volt, de hát ugye elõzõleg a Symphony Of Destruction énekese rohadtul magasra tette a mércét... Szóval semmi baj sem volt a sráccal, csak _ annyira _ nem volt kiváló. Ez a cseh csapat kicsit lámpalázasnak tûnt, de nagyon õszintén és lelkesen játszottak, s az apróbb pontatlanságok amúgy is megbocsáthatóak egy koncerten! Zeneileg kevésbé voltak sötétek, ám annál hangulatosabb volt elõadásuk. Amúgy is nagyon szimpatikus és kedves arcok voltak ( sokkal közvetlenebbek a szlovák szomszédoknál...), számaiknak talán még kellene egy kis érés, de attól, hogy egyelõre nem profik voltak még, igazán csodás programmal szórakoztatták a népeket! Hamarosan megjelenik elsõ albumuk is, "Adon Nin Edeleth Ador Dorath" címmel.

Az átszerelések nagyon simán és zökkenõmentesen zajlottak, senki sem kellett, hogy dirigáljon, az épp végzett csapat a lehetõ leggyorsabban lecuccolt a színpadról, hisz tudták, hogy az utánuk jövõtõl vennék el az idõt a tököléssel; szóval mindenki tette a dolgát s így ment is minden rendesen!
Sunseth Sphere-ék kicsit több idõt töltöttek a beállással, a keverõs srác ugyanis nem volt erõs angolból s így némi közvetítéssel ( Azathoth-ból Crom ) sikerült eltalálni a hangzásbeli igényeket is. Kyrah ének effekjét is klasszul be tudta lõni a keverõs srác, ami a nyitó LSD-ben remekül át is jött! Volt egy érdekes dolog is ebben a nótában: valószínûleg csak valami alacsonyabb frekvenciás elektromos zaj, gerjedés volt a szintin, de olyan iszonyúan jól szólt, annyira illett a nótához, hogy a keverõs fickó nagyon rövid idõ alatt rájött erre s nem is akarta már lenyomni. Szóval valami olyan pluszt adott a dalnak, ami akár szándékos effekt is lehetett volna! Barátaink folytatták a debütalbumot a Black és a Life After Light sorával, mindkettõt nagy sikerrel - hiába nem ismerte a közönség õket, voltak a nóták végén "Sunseth - Sunseth" bekiabálások s taps is rendesen, s a Life-ot egész komoly tömeg hajazta végig a színpad elõtt! Negyediknek az Enchanted Night hátborzongató dallami jöttek, Kyrah kiválóan adta át a hangulatokat, nagyon jól szólt Peti gitárja és Gyuri bõgõje is, a szinti kicsit kevesebb volt a kelleténél, de azért még az érthetõségen belül tudott maradni, Laci is remekül dobolt - felgyógyulván a lumbágójából - teljes erõbedobással tudta püfölni a bõröket, bár nála meg a lábdob volt szerényebb a kívánatosnál, ami ugye elég áltagos hangosítási gyengeség szokott lenni. Összességében elég jól szólt a csapat, ami fontos volt, az mindenhol jól érthetõen hallatszott, s hangulatilag is átjött a zene! Következõnek az Anti Illusion melankóliája és hazug víziói jöttek, Kyrah nem csak a hangjával, de az arcával is minden koncerten áthatóbban, egyre tökéletesebben adja át a dalokat! Külön mese az, amit a szemeivel, a kezeivel elõad az éneklés mellett! Ezt a számot Gods of Egypt monumentális dallamaival folytatták, amiben Petit külön nagy figyelemmel követte a közönség, láttam az arcokon a csodálatot! ( Egy figurát szeretnék külön megemlíteni: cirka 35-40 körüli, erõsen kopaszodó, ám ahol volt, ott hosszú hajú, fekete, bokáig érõ kabátos srác volt õ, aki fáradhatatlanul tombolta végig az összes koncertet a színpad elõl, korát egy cseppet sem szégyellve hajazott a 18-20 évesekkel! Nagyon érdekes jelenség volt, nem lehetett mellette elmenni figyelem nélkül!) Közben sajnos ment és ment az idõ a maga útján, s így már csak egy nótára maradt, mégpedig a Forget Me címû nagyon személyes és nagyon mély, mégis zúzós számra. Amúgy ez a szám a vége miatt kimondottan jó befejezõ nóta, csak hát azért jobb lett volna még legalább húsz perc... Viszont az engedélyezett mûsoridõ lejárt sajnos. Az amúgy a magyarokkal szemben érezhetõen rideg légkört is képes volt megváltoztatni a csapat, azt adva a közönségnek, amiért jöttek: a zenét, az élményt, s ezzel talán kicsit sikerült a népünk iránti mostanság divatos ellenérzéseket is csökkenteni.
Összességében nagyon sok kellemes élménnyel gazdagabban indulhattunk haza ( még egy kis növendék sün is átszaladt elõttünk, amikor cuccoltunk a pozsonyi éjszakában a mûvház hátsó kijáratánál)! Hazafelé az égbolt is az este hangulatát hozta tovább velünk, a hold bujkált a felhõk mögött, kísérteties fényekkel varázsolva el az eget, mintha egy Caspar David Friedrich festményben utaztunk volna végig. A szlovák határõr srác zseblámpájával bevilágított a "gyanúsan telepakolt" csomagtartóba, Gyuri elmesélte, hogy Pozsonyból jövünk, koncertet adott a csapat, a határõr megkérdezte, milyen zenét játszanak a srácok, s amikor Gyuri elmondta, hogy metált, a srác mosolygott egyet és intett is, hogy mehetünk. Szóval azt hiszem, mindenki csak pozitív élményekkel gazdagodott! Köszönet érte Varga Balázsnak és a Negative Art -nak, köszönet érte a bulinak otthont adó Dom Kultury-nak és Crom-nak a helyi szervezõk részérõl!

Gyebnár Mónika