Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon


Tokaj, bor nélkül 2003. 07. 09 - 07. 13 Élménybeszámoló

 

Elindultunk majdnem idõben, az utazás körülményeit most nem részletezem, vagyis egy kicsit de, ugyanis még Budapesten beugrottunk új cipõt vásárolni Vijaya Gouranga -nak, mert a régi már akkor is nyomta szegénynek a lábát, mikor megvette, de meghipnotizálta magát akkor, amivel kibírta vagy másfél évig. Szóval bementünk a Westendbe, mert ott sok szép cipõt lehet kapni, ezt azért írom, mert egyikünk krisnás ruhában volt (õ), én meg úgy néztem ki mellette, mint aki vigyáz rá, szóval elég nagy feltûnést keltettünk.

De ez tényleg csak ilyen bevezetõféle lett volna ám, valami kedvcsináló, hogy legyen türelmetek a végéig, mert hosszú lesz, vagy legalább is én annak tervezem. Szóval cipõ megvan, "nézdottvannakakrisnások" Szent Név énekelve, megérkeztünk Tokajba. Elõtte még Jaya Hari das-t kinevezték mitfárernek, amit olyannyira jól csinált, hogy egyszer csak Tokaj elõtt valamennyivel kezdett elfogyni az út, utasok egyre idegesebben néztek hátra, meg jobbra, hogy mi ez, aztán megérkeztünk a Tiszához, megannyi költõlélek imádott folyójához. Híd sehol, csak türelmetlen cigarettacsikkek, meg sebtiben összerakott barátságok, ahogy álltak a folyó szélén, és nézték, hogy mikor jön már a …komp. Esküszöm, hogy itt egy híd van írva, de aztán Vijaya elvette a térképet, és azt mondotta, hogy a nyugatiak már egy csomó ideje így jelölik a kompot. Nekem hídnak nézett ki tényleg, de aztán arra jutottunk, hogy ötszáznegyven forintból megússzuk, tehát meg kéne várni, meg úgyis kell valami izgalom az esti koncert elõtt, tekintve az IFA teherautót, ami vagy öttonnányi cementtel határozta el, hogy õ átkel ezen a vízrengetegen. Kicsit megnyugodtunk, ahogy a kompos bácsi rezignáltan terelgette az IFA-t, meg vagy öt kocsit, gondolván, hogy tudja mit tesz az öreg, talán.
Szóval átértünk, de most már tömörebb leszek, mert el se kezdõdött még a történet, és már ennyit írtam.

No, beérünk Tokajra, szállás megvan, megmutatják a Mantra zenekarnak a szobát, ami egy kétszemélyes kis háló, és akkor átfutott a fejemen, hogy talán most elõször érzem úgy, hogy jó, hogy Acyuta kilépett a zenekarból tavaly elõtt, mert így legalább talán elférünk. Én magamtól felajánlom, hogy kint alszom a kanapé mögött a földön, tanulva egy korábbi hibából, mikor Vijaya-al egy ágyban aludtunk, ahol én álmomban rám törõ elemekkel harcoltam, kivetítve mozdulataimat a durva fizikai világra is. Pont egy jól sikerült köríves rúgásra ébredtem, amikor is Vijaya halkabban megjegyezve, mint ahogy azt szerette volna- a többieket nehogy felkeltse-, hogy soha többet nem alszik velem egy ágyba, esetleg csak akkor, ha az akkora, mint a szoba. Szóval Ti legalább tudjátok, amire sokan ott és akkor nem jött rá, miszerint jhd miért alszik a földön a kanapé mögött elbarrikádozva.

Miután berendezkedtünk, kedvesen vacsorára hívtak a krisnás vendéglátóink, ami forróközeli gyümölcslevesbõl, sokzöldségbõl saláta, és vajas kenyérbõl állt. Én ezekbõl csak a vajas kenyeret kultiváltam, mert tudtam, hogy két óra múlva koncert, és amilyen érzékeny a gyomrom, biztos, hogy átszerelés alatt a színpad mögött fogok hajlongani, fogva a megnevezett testrészt.
Szóval megvolt minden szép és jó, és most már rátérek a koncertre, mert engem is kezd idegesíteni ez a sok mellébeszélés.

Kimegyünk a fesztiválra, ölelkezés sok kollégával (akik nagyon be vannak rúgva, meg sárosak, azok elõl megpróbálok elhajolni, kicsit úgy kinézve, mint Keli Chancala mataji- az a szép lány, aki a krisnás fesztiválokon szokott táncolni- bátyja, a hastáncos). Felmegyünk a színpadra, felvisszük magunk azokat a csúnya nagy ládákat, ami bennem két kérdést indukál, mégpedig, miért ilyen nehezek ezek a hangszerek, és miért fut el mindenki ilyenkor, fellépés elõtt? Talán azért, mert õk is tudják, milyen súlyosak ezek a ládák...

Szóval elkezdõdik a koncert, elõtte még majdnem lenyesõdött a fejem, amiért otthon hagytam
az intrócédét. Ami a koncert elsõ másodperceitõl az utolsóig zajlott ott, azt nehéz szavakba önteni. Egyrészt, mert piszkosul elfogult, vagyok, és a hat-nyolcszáz embert hajlamos vagyok ezerkettõnek látni, másodsorban meg azt hiszem, ez a koncert benne van nálam a dobogósokban. Éneklik a számokat, percenként ugrálnak a színpadról, nem félve, hogy leesnek a földre, és nekik van igazuk, amint a keverõ mellett landolnak elégedett arckifejezéssel.

Tényleg nagyon jóra sikerült a koncert, koszosan, büdösen vágódtunk be a buszba, és irány a szállás. Ott Gunagrahi-ba (a krisnás fesztiválzenekar dobosa) botlottam, mint a kanapé derék õrzõje, aki láthatólag valami nagyon különlegeset lát szemhéja belsejében, ugyanis még a szája is nyitva maradt, szóval odaléptem hozzá, és elkezdtem ecsetelni neki, hogy milyen óriási volt a koncert, amit heves ölelésekkel is nyomatékosítani akartam neki. Itt eszembe jutott, hogy talán túl büdös cigiszagú lehetek, vagy talán most a kötõerõk nem egyeznek, mert egy halvány örülökkel befelé fordult, véget vetve ezzel az ígéretes élménybeszámolómnak. Mivel az emberi hát nem alkalmas az információátadásra, ezért inkább én is valami fekhely után néztem.

A következõ délelõtt küzdelem, hogy valahogy lejapázza a derék zenész a köreit, majd kora délután kimentem, hogy csináljak valami hasznosat is. Ekkor elhatároztam, hogy a jámbor fesztivállakókat összeragasztom Gouranga matricákkal. Ez elég jól is sikerült, ugyanis a matricakészletünk kb. felét elragaszgattam homlokokra, karokra, amin Szikszai Móni,-a matricák finanszírozója- miután megtudta, hogy mit csináltam, nagyon meglepõdött, mert eddig elõtte ismeretlen volt a kis kék ragadós papírdarabkák ilyen irányú felhasználása.

Nagyon érdekes volt látni, ahogy emberek boldogan mennek végig a meditációs ösvényen, különösen egy családapa a fiával, ami engem nagyon meghatott tényleg, és arra gondoltam, hogy milyen szerencsés ez a kisrác, akinek ilyen apja van, de nem leszek telhetetlen, az enyém "csak" a Bhagavad gitát vette meg, amivel most itt tudok lenni.

A koncertek nagyon jók voltak, kiemelkedõen a legutolsó, ahol is nem kellett az energiával spórolni, nyakra vigyázni, mert ha kitörik legfeljebb a szálláson, meg a kocsiban ápolják a többiek. Elkezdõdött, óriási hangulat, ugrálás elöl, amikor észrevettem egy kopasz, szekrényajtó méretû embernek kinézõ más létformát, aki módszeresen öntözte fejen sörrel a mellette táncolókat, és látszott rajta, hogy nem azzal a szándékkal teszi, hogy itt és most új barátokra tegyen szert.

Aztán az elsõ szám végén, mikor üdvözöltem a közönséget, õ elkezdett üvöltözni, hogy Jézus Krisztus, amit én Hare Krisna ordítással viszonoztam, amit a tömeg szintén visszaüvöltött. Õ még próbálkozott párszor, minduntalan heves ellenállásba ütközve, aztán kioldalgott a sátorból, a tömeg nevetésével kísérve. Így ért véget egy tétova kísérlet, egy "hogyan mentsük meg a sátántól ezeket a szerencsétlen bálványimádókat" tévémûsor elsõ és egyben utolsó adása. Kár, hogy annyira részeg volt szegény, talán, ha nem lett volna az, nem nevetett volna akkorát a tömeg…
Koncertek elõtt körbejártam a fesztivált, tettem kísérleteket arra nézve, hogyan ismerjem meg a környezetvédõk, és egyéb lelkes mozgalmisták célkitûzéseit, amit itt most nem ecsetelnék, mert annyira jó volt egynéhány beszélgetés, hogy elhatároztam, hogy egy cikk lesz belõle, amiben persze nagyon diplomatikus leszek és kultúrált.

Ha kotorászok az emlékeimben, eszembe jut még egy keresztyén (õk mondták tyével, ami szerintem nem hangzik úgy, mintha tével mondanák, de ez legyen az õ dolguk) egyház, -a nevükre sajnos nem emlékszem- akik nagy hévvel vetették bele magukat a missziójukba, hogy jelen esetben ezt a szerencsétlen, eltévedt lelket valahogyan az egyetlen, Jézus nevével fémjelzett útra tereljék. Itt csak halkan jegyezném meg, hogyha ismernének, szerintem ötször meggondolták volna, hogy tényleg akarnak-e engem, de nem ismertek, úgyhogy belekezdtek, én meg próbáltam nekik elmondani tényleg szépen, -de legalább úgy, hogy ne égessem le az egyházat, amit képviselek-, hogy nagyon makacs természetem van, és köszi szépen, de inkább megmaradnék krisnásnak. Talán örültek volna egy ilyen nagyszájú, erõszakos embernek, aki velük együtt hirdetné az igét, de aztán záros határidõn belül kiderült, hogy ez nem fog összejönni, ezért aztán már inkább nem akartak engem, és azt mondták, hogy az Isten áldjon utamon, amit én megköszöntem, és elindultam a sátrunk felé, ahol emberek már vártak arra, hogy együtt ordíthassuk, hogy Gouranga Hey!

A hazaút még az utolsó nap éjszaka megtörtént, Goura kirtana (a krisnás zenekar egyik énekese) félelmeivel, ugyanis tavaly pont Tokajról hazafelé haltak meg majdnem, úgyhogy minden kanyar elõtt szólt, hogy az jön, és ha Gopikrisna kotorászott valami miatt a kesztyûtartóban, akkor rászólt, hogy a Tibi sofõrnél is így kezdõdött tavaly, és a töltésen végzõdött majdnem testelhagyással. Gunagrahi ebbõl semmit nem vett észre, valószínûleg azért, mert ugyanazt láthatta, mint néhány nappal ezelõtt a kanapén nyitott szájjal...

Szóval szerencsésen megérkeztünk, fáradtan persze, és ilyenkor a szokásosnál is jobban örülök az ágyamnak- még beszéltem is hozzá lefekvés elõtt egy keveset- ,de azzal a jólesõ érzéssel borultam rá, hogy érdemes csinálni, érdemes elmenni oda, még akkor is, ha néha nagyon reménytelennek tûnik ez az egész fesztiválosdi.

Gondolkozom csattanón, konklúzión, meg azon is, hogy ez a szó pontosan mit is jelent, de ha összegeznem kell egy mondatban ezt a sok gondolatot, csak ennyit írnék:

NAGYON JÓ ÍGY ÉLNI!

http://www.mantra.hu

jhd


 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!