Valamikor úgy 82-83 táján láttam élõben elõször a Karthago-t, annyi szent, azóta nem lettek öregebbek, pedig az idõ elszállt rendesen. Kicsit kevesebb haj, kicsit nagyobb pocak, kicsit több ránc, de ugyanaz a lelkesedés, öröm, zeneimádat és tudás, ugyanaz a kiváló humor és elsõ osztályú elõadásmód jellemzi a srácokat.
Június 12-én, vasárnap este egy sörfesztiválon játszottak Veszprémben, természetesen nem lehetett kihagyni a bulit!
A koncertet a régi nagy nótákra építették, a tavalyi lemezrõl csak ízelítõt adtak. (Talán nem is baj, hiszen a közönség gondolom jobban veszi még mindig a régi dalokat, idõ kell a tavalyi lemeznek a beérésre.) Érdekes, hogy a tizenéves gyerekek is tudták a 20-25 éves szövegeket, teljesen képben voltak! Ezek apuka és anyuka lemezeit hallgatják titokban??? Érdekes volt látni ugyanilyen lelkes rajongókat szülõi életkorral, ugyanígy énekelni a dalokat, csak a 35-40 évesek nem ugráltak az elsõ sorban, hanem picivel hátrébb állva élvezték a számukra talán jó értelemben véve nosztalgikus bulit.
Ez a kettõsség, ami a közönség életkor-görbéjét jellemezte, nem volt jellemzõ a zenekarra. Mind az öten tapasztalt, kiváló muzsikusok, s ennek eredményeként mind lehetõséget kaptak éneklésre (ne feledjük: mindannyian tudnak is énekelni!!!), mindenki megmutathatta a saját egyéniségét a hangszere mellett e téren is. Olyan is volt, hogy Kocsándi Miki állt ki a mikrofonhoz, míg Takáts Tomi verte a bõröket. Nem volt ez rossz helycsere! Õk is nagyon élvezték és a közönség is! Naná, hiszen Kocsándi Miki dobolás mellett is kiválóan énekel, ahogy ezt egy kis szólóprodukcióban bizonyította is! Természetesen elmaradhatatlan volt Gidófalvy Attila õrültködése is, ahogy jó húsz éve is õ volt a fõ mókamester, most is igyekezett bizonyítani, hogy csak ideiglenesen engedték ki az ápolók és az orvosok: a Keleti éj alatt egy ártatlan törülközõ segítségével arabbá változott, vagy felvette a régi jó bõr pilótasapkáját (a "jé, még mindig megvan neki" felkiáltással konstatáltam...) és abban rohangált a színpadon. Nélküle kevésbé lenne izomlázuk a nevetõizmaimnak, az biztos... Kiss Zoli vokáljai pedig még ma is elkápráztatnak,
Borzasztó érdekes visszaidézni a bulit, mivel annyira egységes és egész volt, annak ellenére, hogy a zenekar humora, spontán megnyilvánulásai és a közönséggel folyamatosan fenntartott kontaktusa ellenére is egy nagyon jól szervezett, rutinos (naná!) csapat benyomását keltették. Ez a két látszólag ellentmondó tény valami olyan, tiszteletet sugárzó egységbe forrt össze, a zene és a közönség tiszteletébe, amibõl teljesen nyilvánvaló, hogy azért játszanak, mert imádnak zenélni, imádnak a színpadon állni! Jó érzés látni-hallani, hogy a profizmus és az évtizedek rutinja nem ejtett sebet az õszinteségükön!
Csodás volt a klasszikus Karthago nótákat hallgatni-énekelni, a Senki lányát, Az árulót, A Pénzt, az Apáink útján-t, stb, és persze - természetesen - a Rekviemet. Ez utóbbit kétszer is, mivel a közönség annyira szerette és szereti ezt a dalt, hogy egy nem volt elég belõle, azonnal visszatapsolták... Remek volt profi hangzással, kiváló színpadképpel látni õket, ami igazán méltó hozzájuk, s ami visszaidézett valamit a nyolcvanas években még teljesen élõ, nyüzsgõ hazai rock világból. Ilyenkor érzem azt, hogy talán a mai szenny divatzenék közepette is lehet még jól, õszintén csinálni valamit.
Profi zenészek, profi elõadók, akik szerintem nem amiatt jöttek újból össze, hogy kiszedjenek némi pénzt még a nevükbõl (ne feledjük, Magyarországon vagyunk, ahol a rockzenész azért jár dolgozni, hogy aztán legyen mibõl a zenekarára költeni), hanem azért, mert jó együtt lenni, zenélni, adni, hisz kapnak érte cserébe a közönségtõl sok szeretetet. Megdolgoznak ezért a szeretetért, alaposan, hiszen ha még egy, a közönség számára ingyenes bulin is képesek jó két órát játszani, ebben lehet valami komoly függõség is részükrõl. A zene és a színpad az õ drogjuk, de olyan drog, amitõl fiatal marad a lelkük, hiába ötvenesek, ez csak a szakmai kiválóságukban látszik, a lelkesedésük percnyit sem öregedett! (Szigeti Feri szemei úgy csillogtak végig, ahogy a közönségére nézett, mint egy tinié az elsõ randin!)
Mostani koncertélményem alapján csakis ajánlani tudom mindenkinek, hogy menjen el a rock elefántjainak számtalan nyári koncertje közül egyre (vagy többre is), mert a teljességnek egy olyan élményét képesek átadni, amiben elég ritkán lehet ma része a közönségnek, tényleg csak a "régi nagy öregek" képesek ilyesmire!
http://www.karthagoband.com
Gyebnár Mónika
| 
