Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon


Nagykõrös, Blues Club - 2000. szeptember

A nemrég nagylemezzel jelentkezõ Remorse õszi turnéjának állomása volt e három zenekaros koncert. Elvileg négy zenekar szerepelt volna, de az egri Vírus némi problémákkal küszködik, s így õk nem jelentek meg.
A Mindcontrol indította az estét, sajnos igen kevés nézõnek. Valami iszonyatos energia sütött róluk, ahogy a HC elemekkel telepakolt izmos zenéjüket nyomták. A szénné vart énekes, Banán szinte megállás nélkül pörgött, de a többiek is intenzíven nyomatták a témákat. A poénnak szánt nyakkendõk hamar lekerültek (a csapat ugyanis elegáns ingben és nyakkendõben lépett a deszkákra...), s a végére még néhány nézõt is sikerült megmozgatniuk.
A Born33 elõttem kicsit zsákbacsma volt, mert õszintén be kell vallanom, hogy még nem sikerült meghallgatnom a Füstörvény lemezt, s információim is kevesek voltak. Mindenesetre nem okoztak csalódást. Elõször is az óriási hangzásukkal fogtak meg. Régen hallottam magyar zenekart így megszólalni alapokról! A nóták is elsõ osztályúak voltak, bár a legnagyobb beindulás mégis a Pantera Cemetary Gates nótájára kezdõdött. E nótát a ráadásban is elnyomták a srácok. A mozgás itt ugyan kevesebb volt, mint az elõzõ banda esetében, de a zene minõsége feledtette ezt.
Aztán jött az est fõ attrakciója, az ózdi Remorse. A Sötétség címmel megjelent legújabb lemez dalai domináltak a mûsorban, de azért néhány régi klasszikus "Rémes" szerzemény is helyet kapott a mûsorban. Az új lemezrõl többek között elnyomták a Félek, a Vak vagy ember, vagy a Nem megy tovább címû dalokat, a régiek közül pedig a Demonstrációról is ismert Új arcot. Régi Remorse szokás, hogy a bulikat feldolgozásokkal is színesítik. Nem volt ez másként most sem: a Metallica Wherever-je, a Prong Snap Your Finger-je és a C.O.C. Break The Circle-je is elhangzott. Fergeteges buli volt, õk sem úszták meg a végén ráadás nélkül.
Mindhárom zenekar átlagon felül teljesített, fantasztikus estét produkáltak. Igen kár, hogy csak alig pár ember vette a fáradtságot, hogy megnézze õket...

Ákos

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!