Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon


2001.június 14-17
Alsóõrs

 

Soha nem voltam még motoros találkozón, soha ennyi csillogó szépséget nem láttam még egy rakáson, ha darabonként egy-egy elzúgott mellettem bizony tekeredett a nyakam utána, merthogy irigyeltem, talán a szabadság végtelen érzése miatt , amit egy motoron való száguldás jelent , nem tudom. Csak azt tudom, hogy nagyon jól éreztem magamat Alsóõrsön. Mekkora szerencse, hogy éppen az ország ezen felén nem zuhogott az esõ ! Péntek délután, már rengeteg motor gyûlt össze, de csak jöttek a gépek egyre, szanaszét a világból, mert aminek külön örülök, hogy a tavalyi találkozónak akkora sikere volt, hogy idén már nemcsak német, hanem angol beszédet is lehetett hallani- elég sok szájból.
Mindamellett, hogy az már magában élményszámba ment ha az ember sóvárogva és facsarodó szívvel mászkált a gépek között, aki ennél többet tudott, kipróbálhatta ügyességét különféle versenyeken , amiknek eredményét este hirdették ki a koncertek között/elõtt. Hihetetlen módon lengyel testvéreink rengeteg helyezést elvittek, hát van mit behoznia kishazánknak ezen a téren, remélem jövõre meglesz a visszavágó. Höhö
Délutáni programok után leszállt a langy balatoni este és színpadra lépett régi kedvencem a P.Mobil (Rudán Joe interjú nemsokára olvasható) Megvallom az igazat, borzasztóan kíváncsi voltam rájuk, mert már ezer ( na ez azért túlzás, de akkor is baromi régen) éve nem láttam õket élõben. Mit ne mondjak, nem csalódtam )))) Sõt! Annyira jó volt hallani a régi dalokat, szinte már alig vártam, hogy még ezt , meg még azt a régi nótát játsszák el ! ( Kopaszkutya, Lámpagyár, Örökmozgó, mondjak még ?))))) És hát erõfeltöltõdésnek sem volt utolsó dolog látni Lórit ugyanúgy, ugyanolyan lelkesedéssel energiával a színpadon , mint régen. Elõkerült régi jó barátunk a tapsgép is )))))) Ha valaki nem tudná mi az, menjen el egy Mobil koncira, érdemes amúgy is nem csak ezért. )))
Megjegyzem eddig még Rudán Joet nem láttam a Mobil énekeseként élõben ( csak a Coda+ P.gép társaságában) , de tetszett ám nagyon )))) Úgy hiszem mintha kicsit új erõt merítettem volna, mozgok örökre tovább amíg acélszívem dobog, ahogyan már erre a zenére dolgozott annakidején az ezerkilencszáznyolvanas években is.
Nos, most jön a citrom mûvek, sajnos Mobil után rohanás következett, tekintettel az utolsó induló jármûre, ami elég korán startolt, fõleg a Steppenwolfhoz képest, amirõl az elõbbiek fényében lemaradtam, de csak annyit mondhatok, hogy többek egybehangzó állítása szerint jó volt. Én elhiszem...
Másnap korán kihurcolkodtam Alsóõrsre, és láthattam, hogy még mindig gyûlnek a motorok, mint kiderült összesen 3db ezer járgány villogott ott, szerintem ez már valami ! Volt idõ császkálni és szemet legeltetni, nem csak a gépeken, hanem a bõrcuccokon, egyéb kellékeken is, (Ha én gazdag volnék ,,,,, - vagy minimum pénzes... ) És aztán kora délután, némi csúszással ugyan, de elindult a nagy felvonulás , mit ne mondjak igazi élmény volt látni a sok motort, pontosan nem mértem az idõt, de kb 0,5 óra lehetett amíg az összes járgány elvonult elõttünk, ja és nem libasorban haladtak, hanem egy sávot elfoglalva. Akkor még száraz népszámlálás típusú tényeket nem tudtunk, de azért ez elárult egysmást a résztvevõk számáról
A délután folyamán ügyességi versenyek voltak, de aki viszont valami igazán érdekesre vágyott , helyet foglalt az árokparton, mert kaszkadõrshow következett. Megjegyzem a produkció értékébõl mit sem von le, hogy az elsõ kísérletre a motor megadta magát a sorsnak, megdájolt úgy, ahogyan kell. Ugyebár leküzdve a technika makrancos kisördögét Erdõs Csaba most már valóban megkezdte produkcióját, mert nem mindennapi az, hogy a kormányra kiülve egy keréken motorozik, annyira nem mindennapi, hogy ezt csak Õ tudja egyedül a világon . Nekem azt tetszett a legjobban , mikor a motorba kapaszkodva csizmatalpon csúszott utána aztán a gépet eleresztve csúszott tovább, ha jól emlékszem ezt hívják aszfalttisztításnak. Sajátos módszer nem mondom ))) Mondjuk maga a motor sem volt semmi, Buell gyártmány, leszedve róla minden felesleges frincfrancot, úgymint visszapillantó, burkolat, lábtartó blablabla.
Szimultán az levegõégben is történültek események, ugyanis ott Veres Zoltán légi showja borzolta az idegeket, vagy keltett ámulatot - ízlés szerint.
Magam részérõl a Motörhead sajtótájékoztató miatt ( ezúttal megbocsátok Lemmytüneménynek ) a Mini produkciójának nagy részét lekéstem, szusszanásnyi idõ alatt mindössze annyit sikerült megállapítanom, hogy töretlen lelkesedéssel és vidáman játszanak még mindig, isten tartsa meg ezt a jó szokásukat !
Mini után, némi sörital magamhoz vétele szükségeltetett, részint a meleg miatt, meg különben is. )))) Ezúttal elsöröztem az eredményhirdetést, így hát nem tudom megmondani szombaton éppen kik gyõzték le hazánkfiait. Nem baj jövõre akkor is mi jövünk ! )))))
És máris színpadon a Hooligans. Õket még eddig sosem láttam eredetiben, de amint észrevettem elég szép számmal énekeltek velük . Megjegyzem engem kissé a régi és imádott Sex Action zenéjére emlékeztetett, ( na meg a táncos lányok a háttérben, igaz abszolute túlöltözve a Sex Action háreméhez képest ) ami igazán nem baj, mert már hiányoltam valami efféle jó kis rockzenét.
Hooligans után izgalmamban sör (!) re szomjaztam meg de iszonyúan, mert már alig vártam , hogy jöjjön a MMMMMötörheeeeeeeeeeaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaad ! Nah ezúttal nem akartam az elsõ sorban eszementen tombolni, de talán az ösztöneim ragadtak el , avagy a zene ? Jajh hát hogyisne, mikor Lemmyék elõszedték az összes slágergyanús Motörhead nótát (pl "Live to win " "No sleep till Hammer..." ) az agyam az teljesen elment az "Ace of spades" alatt , mit nekem korlát ez meg az , ámbár szerintem nem ártott volna ha nem csak a szívem metal, hanem védpáncél óvja bizonyos sérülékenyebb testrészeimet. Kiváló volt , vagyis frenetikus vagyis élmény, vagyis õrült jó a szó legtökéletesebb értelmében , amit a Motörhead vitt véghez a színpadon ! Elõszöri s istenkirályak ! )))) Másodszoris abszolute látszott rajtuk, hogy nagyon jól érzik magukat és szívbõl és nekünk játszanak ! Tényleg bírják a magyar közönséget, nem csak udvariasságból mondták szerintem. Hát szó ami szó, a nép tombolt lelkesen, sõt szerintem tombolt volna tovább is, de van egynémely rendelet, ami vagy sátorba kényszeríti a rendezvényeket, vagy szabad téren idõkorlátot szab. Úgyhogy sajnos vége lett a koncertnek, és akit még ez sem taglózott le, az láthatta a videokivetitõn, hogyan ütik ki Kokót , elõször azt hittem ez már a delirium tremens, de nem, tényleg game over, rettenetes gyászát az népeknek ser és egyéb italokkal illetik megöntözni, nos ha valamely bõrszerkóba bújtatott uraság és hölgység mulatni - borura derû- vágyott az megtehette, hiszen a Madarak hajnalig szolgáltatták a talpalávalót.. És aki még a buli közepére nem ázott el teljesen, amúgy motoros módjára, az hihette azt, hogy gáz van, sok volt a sör, mert a Madarak dobos cseréje, alapjáraton mûködõ emberi ésszel felfoghatatlan , mármint , hogy maga a Motörhead dobosa ült a dobok mögött Mi több borzasztóan élvezte a dolgot, mert nem csak egy szám erejéig ült be, hanem játszott jó pár nótát, de nem csak Õ volt így vele, hanem szerintem az összes és tisztelt publikum is !
Naés mivel egyszer minden földi jónak vége szakad, ennek az estének is elérkeztünk a végére, azaz inkább minõsíthetõ hajnalnak ugyebár. Részemrõl nagyon jóóóóól éreztem magamat !!!!!!!
Sõt szerintem jövõre is ( feltéve ha megleszek még ) érdemes lesz Alsóõrsre kirándulni, már kíváncsi vagyok, milyen együttesek lesznek, ennyire klassz lesz a szervezés, tisztaság, kultúrált és szemétmentes környezet csakúgy, mint ebben az évben ? Majd meglátjuk. Úgy legyen.
Addigis megállapítom, hogy továbbra is Boooooooooooorn to biiiiiiiiiiii váááááááájd , és akinek mindez nem elég ))))))))))) " liv to win, börn tu lúúúz "


Hathor

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!